Motorozás a Kárpátokban — ezúttal jó időben!
A tavalyi „átázós” felvidéki túra után idén még többen jelentkeztek a Soltvadkerti Motoros Farkasok szlovákiai hétvégéjére. Gondolták: ha tavaly esett, idén biztos nem fog… És jól gondolták: verőfényben, sőt izzasztó melegben ismerhették meg a csodás tájat a motorok nyergéből. A hagyományosan Turecka üdülőhely és környékére koncentrált kiránduláson ezúttal közel 40-en vettek részt. Köztük már kisebbségben voltak a vadkertiek, hiszen számos debreceni és más vidéki barát is kíváncsi volt erre a csodás tájra.
A térség központja Besztercebánya (igen: ez az a bizonyos „hamarszki telefon Anyecska Bisztricá!”), amely egy fejlett iparváros képét mutatja. A lelkes motoros társaságot egy ugyancsak lelkes szlovák motoros baráti kör várta. Az első este Fodor Sándor tett ki magáért, aki 70 főre főzött saját fogású alapanyagból hallevet. A többi étkezésről a vendéglátók, különösképpen a befont szakállú, igazi morcos motoros, Ottó gondoskodott. (És mivel Ottó tót volt, mondhatjuk úgy is, ő volt a Tóth Ottó! Taresz egyéb beszólása: „Ottó, etté?” — „Nem, az Ottó, az két té!”)
A háromnapos túra csúcspontja a helyiek által szervezett kirándulás volt: motorral jártuk be Közép-Szlovákia legszebb tájait. Az úgynevezett bányavárosok közül Selmecbánya volt a fő megálló: itt egy kis városnéző motorozás is belefért, miközben a járókelők meg minket néztek és fotóztak… A csapatot a föld mélyébe, egy igazi bányamúzeumba is levitték. Itt sem maradt el az ugratás: „Öt emberenként májd káptok egy csillét, ámit ki kell rákni”. A bányába való leszállás előtt egy kis szünetet tartottunk, mert ahogy mondták: „miindjár jön á mágyár idegenforgálmi vezető”. Na, jött. Beöltöztettek minket „bányász ruhábá”, kaptunk „lámpicskut”, és irány az „ákná”. Ott aztán közölte velünk a „idegenforgálmi vezető”, hogy ne tévelyedjünk mi itt semerre, csak amerre ő „mondjá”, mert minden évben elvész pár ember, akiket aztán meg kell keresni. De mindig csak tavasszal keresik meg őket, addig „csák hádd bolyongjánák lenn”. Na, a humoron túl is nagyon tanulságos és félelmetes volt a bányajárás. Mi inkább megmaradunk alföldi embernek!
A következő állomás egy stranddá alakított bányató volt, fenn a hegyekben, ahol a bátrabbak (és gyorsan vetkőző-öltözők) úsztak is egyet. Merthogy sietni kellett: várt a motoros kocsma, a gulyásleves, na meg az itt koncertező szlovák rockzenekar. A zene jó volt, a szöveg azonban nehezen érthető. Páran viszont — talán a helyi sör agytágító hatásának köszönhetően — megpróbálkoztak értelmezni belőle valamennyit. Íme egyik vadkerti nyelvészünk (per)verziója: „Tak-tak, igyime, tak-tak vigyime!” (Szerintem igyál még, és biztos sikerülni fog az egész!)
A legnagyobb zenei élmény kétségkívül mégis az egyik ottani magyar motoros, Tamáská éneke volt, aki lelkes Omega rajongó: „Tízezer lépés kéne csák, tízezer boldogtálán náp”.
A hazautazás napján sokan megrakodtak a helyi különlegességekből (miért gondol itt mindenki sörre???), aztán illa berek – nádak erek… A foci VB zárómeccsét már a saját foteljukból izgulták végig a soltvadkerti motorosok.
Ifj. Káposzta Lajos,
egy lelkes motoros — motor nélkül
2010