Legyen jó!

– könnyű ezt mondani –

Mitől jó egy kulturális rendezvény? A legjobb válasz erre az, hogy „az megy oda, akinek szól, de azok mind ott vannak!” Emellett természetesen mindenki gazdagodjék — legalább egy mondattal! Megfelelő szervezéssel és az előadók kiválasztásával csodákat tudunk tenni. Jó, ha előre meghatározzuk, hogy kinek szól az adott program. Ilyenkor két kérdést teszek fel:

• Tudjuk-e bővíteni a kört?
• Hogyan érjük el az érintetteket, azaz milyen marketing eszközöket alkalmazunk?
• Aztán rögtön jön a többi kérdés: hol altatjuk, etetjük, szórakoztatjuk a résztvevőket, hogy alakul a bevétel, a kiadás, a szponzorok?…

… szóval: sok kérdés van!

De állítom, hogy a legmaradandóbb mindig maga az élmény. Például amikor évekkel ezelőtt Tabányi Mihály harmonikaművészt konferálhattam és fényképezhettem!

Egy példa: Culture Trail

– amikor még nem voltak a kisközösségeket megfojtó “pályázati nagypénzek” –

Avagy egy európai vegyes művészcsoport látogatása Soltvadkerten

Visszaemlékezés — bevezetőként

Annak idején a soltvadkerti városi művelődési ház igazgatója voltam. A 2010 nyárelején lezajlott négynapos programba sok mindent besűrítettünk. 18 külföldi művészvendég érkezett hozzánk, akik egy európai nagyturné, a “Culture Trail” magyarországi állomasaként illeszteték programjukba Soltvadkertet. Ellátásuk családok, egyesületek, diákok és az önkormányzat támogatásával valósult meg. A rendkívül zsúfolt program egyik fő eseménye a gyereknapi „koncert szivárvánnyal” volt. Ne tessék semmi “másságra” gondolni: az eső után hatalmas szivárvány alakult ki a színpad fölött.

Néhány soltvadkerti vélemény a nemzetközi művészdelegáció látogatása után:

Nem árt, ha néha túlnézünk a Vadkert-táblán, az országhatárokon és saját kicsinyességünkön! Ezek a lelkes, külföldi zenészek, festők és színészek megnyitottak előttünk egy másik világot: a művészet mindent befogadó és átölelő világát. És nem csak adtak, vittek is: a mi kultúránkat és gondolatainkat. (egy óvónő)

Tanuljuk az iskolában a németet, az angolt, és sok gyerek nem érez rá, miért fontos ez. Hát, ezen a hétvégén most bekerültünk a mélyvízbe: angolul kellett bemutatnom Soltvadkertet, szakmai vitán vettem részt, és mivel kértem sárga névkitűzőt a művelődési házban (ami a „tolmács” jele), többször meg is szólítottak a külföldi vendégek. Végül is… megérttettem magam velük! (egy nyolcadikos diák)

Amikor szóba került, hogy fogadnék-e külföldi vendéget, azonnal igent mondtam. Nem is azért, mintha folyékonyan beszélnék bármilyen idegen nyelvet is, hanem sokkal inkább azért, mert így segíthetek városom népszerűsítésében. Aztán el is kísértem a vendéget a programokra. Nem bántam meg: a hangulat rendkívül jó volt! (egy vendégfogadó háziasszony)

Mindenképpen különleges alkalom volt, hogy együtt próbálhattam igazi spanyol zenészekkel. A mi roma népzenénk is temperamentumos, az övék is. És amikor átváltottunk latin zenére vagy akár jazz-re, nem okozott nehézséget az új ritmus és stílus felvétele. (a cigány hagyományőrző Baba Együttes tagja)

Jó volt érezni, hogy valakit érdekel a mi kis csoportunk Hollandiában, Lengyelországban vagy Franciaországban. Amikor rádöbbentünk, hogy ezek a vendégek most tényleg velünk akarnak együtt próbálni, mindenki nagyon belelkesedett. Szélsebesen elszállt az a 2-3 óra, de ezután én mentem el a többi próbára és bemutatóra, hogy lássam, ott mi történik. (egy helyi művészcsoport tagja)

Jó, hogy itt voltak a lelkes vadkerti tolmácsok! Viszont a különböző zenekari, színjátszó és táncpróbákon úgy félidő tájékán csaknem feleslegessé váltak: megértettük egymás nyelvét… (egy színjátszó diák)

A legtöbben még nem voltunk Magyarországon. De mindenki nevében kijelentem, hogy mi most nagyon megszerettük Magyarországot! Ilyen fogadtatással, hangulattal és precíz szervezéssel még nem találkoztam. Ja: és még sohasem játszottam szivárvány alatt! (egy spanyol zenész)

Mi annak idején az iskolában az internacionalizmust tanultuk: a népek nagy barátságát. Persze azt akkor szovjet vezetéssel, felülről irányítva képzelték el vezetőink. A vendégek és a vendéglátók, valamint saját gyerekeim arcán most azt láttam, hogy ez a barátság 2010 májusában Soltvadkerten létre jött. (egy szülő)

A mi európai túránknak 8 helyszíne van. Valamilyen szempontból mindegyik speciális és érdekes. Soltvadkerten, ebben a magyar kisvárosban, ahol alig nyolcezren laknak, csaknem minden megvalósult, amit egy-egy ilyen állomáshelyen el lehet képzelni. Még a szabadtéri koncertünket is meghallgatták az emberek az eső ellenére. Terveink szerint lett volna még egy beszélgetés az idegengyűlöletről, de nem valósult meg. A szervezők elmondták, aztán mi is úgy láttuk, hogy itt ennek nincs értelme: Soltvadkerten ugyanis nincs idegengyűlölet. (Bob Bales, a nemzetközi művészcsoport vezetője)

Emlékévek

– Emlékezünk. Mikor? Kire? Igen: mikor kire!  –

Újabban minden év emlékév. Kodály, Bartók és István király még hagyján! De Luther Márton és azon túl a „többiek” már tartogatnak meglepetéseket.

Na ja: az emlékévek pont erre valók: az okosodásra.

Viszont mielőtt a nagy rohanásban félreklikkelne a neten, vagy felolvasna egy közhelygyűjteményt, bízza inkább a szakemberre!…