A soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda története
Kedves Olvasó! 2025-ben 35 éves a soltvadkerti Evangélikus Óvoda. Ennek alkalmából elővettünk egy korábbi tanulmányt, mely Lakatosné Hachbold Éva óvodavezető korszakát öleli föl. Ez 30 évet jelent. A szöveg összeállítása az ő munkája, melyben adatokat, visszaemlékezéseket és fényképeket tár az olvasó elé.
1990: Történelmi pillanat – Óvodaalapítás
A soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda első épülete az evangélikus templom kertjében állt. A gyülekezet iskolának és közösségi háznak építette 1947-48-ban, mely ezt követően államosításra került. A fordulat évében, 1990–ben került vissza — igen romos állapotban – az Evangélikus Egyházhoz. Az ötlet, hogy itt „gyermekkert”, azaz óvoda nyíljék, Káposzta Lajos esperes-lelkésznek köszönhető, mellyel történelmet írt. Lelkes óvodaalapító szülők és a presbitérium tagjai hívták életre alig öt hónap alatt az intézményt, melyet Harmati Béla püspök szentelt fel. Ez akkor a templomkert Tavasz utcai oldalán állt, az épületet néhány éve elbontották.
Kezdeményezésével a soltvadkerti evangélikus gyülekezet az országban elsőként teremtett arra lehetőséget, hogy a gyermekeket keresztyén nevelésben és német nyelvoktatásban részesíthessük intézményben is. A lehetőséget Glatz Ferenc oktatási miniszter is szorgalmazta, akinek a személye és szava garancia volt arra, hogy az egykori egyházi iskola épületének visszavétele és átépítése után, még abban az évben megkezdődjék az óvodai nevelő-oktató munka. Az ünnepi alkalmon vendégként részt vett Alexander Arnot, az akkori magyarországi német nagykövet, Lehel László, az Ökumenikus Tanács elnöke és dr. Frenkl Róbert, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője.
Az első óvónők Frittmann Istvánné vezetésével gondosan terelgették a kezdetekkor beíratott 56 kisgyermeket. Soltvadkert őslakossága német származású, ezért már kezdetektől fogva az óvodában elkezdtük a német nyelv oktatását. Az először 1740 körül itt megtelepedett ősök utódai a mai óvodások és szüleik. Az első telepesek a kor hősei voltak, mert megőrizték és továbbadták a munkaszeretetet és a keresztyén szellemiséget .
A gyermekek nap, mint nap anyanyelvi szinten hallhatták e nyelvet, mert ebben segítségünkre volt két német anyanyelvű óvónő is. Kezdetben mindössze két csoport indult, de a jelentkezések aránya az óvoda bővítését sürgette. Így 1995–ben megnyílt a harmadik, majd rá 1 évre a negyedik csoport.
Sokat jelentett a lakosság nyugati orientációjában a német testvérkapcsolat alakulása: sokat kaptunk Bodelshausentől (Baden-Württemberg) és az ott élőktől — és itt mind a lelki, mind a tárgyi segítség sokat számított! Egyébként mi, a rendszerváltáskori Soltvadkert vezetői, jól végig követhettük a lakosság színeváltozását — jó és rossz értelemben egyaránt.
Vegyük a jót: a német mintát látva szépültek az előkertek, valamint a városközpont, új rendezvényekkel gazdagodott a közösség és divatos lett a német nyelv.
Az Evangélikus Egyházi Óvoda gyermeklétszáma az 1990-es kezdőlétszámról, 56 főről a 90-es évek közepére 100 főre bővült – ami egy ilyen kis város életében számottevő és az óvoda történelmében is kiemelkedő mérföldkő.
2008-tól szorgalmaztuk a pályázati úton történő óvodaépítési projektet.
A sikeres óvodaépítési pályázatot 2013. december 1-jén alapkőletétel követte, majd 2014 szeptemberére megépült az impozáns, új modern kori elvárásoknak megfelelő „gyermekkert”.
Ennek helye a templomkert Bocskai utcai része, ahol most is áll a modern óvoda. 2014. október 31-én, a Reformáció ünnepén, óvodaszentelési ünnepségünkön Orbán Viktor miniszterelnök adta át az új, korszerű, skandináv minimalista stílusban épült óvodát, melyet Gáncs Péter elnök-püspök szentelt fel. A Széchenyi Terv keretében kapott pályázati összeghez jelentős mértékben hozzájárult az országos evangélikus egyház, a helyi evangélikus gyülekezet, a szülők és a hívek adományai.
A hivatalosan megjelölt projektgazdák és a presbitérium is töretlen tenni akarással segítette az építkezést. Prőhle Gergely országos egyházi felügyelő, Font Sándor országgyűlési képviselő és Radosné Lengyel Anna országos felügyelő helyettes mindvégig támogatta az épülő óvodát.
A „Honfoglalás” után gyorsan belaktuk az épületet, és élveztük minden zugát, az akkor több mint 100 fős gyermekközösséggel és 15 fős nevelőtestülettel. Az óvoda vezetőjeként 25 évig megszakítás nélkül vezettem az intézményt. A nevelőtestület munkabírása és szakmaisága ebben az időszakban kétség nélkül óvodánk lelkiségének motorja volt.
Pedagógiai alapelvük, ez a Bibliából vett Ige:
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa!”
(Márk Evangéliuma 10,14)
Ez a felirat – ami a régi óvodában is a bejárattal szemben volt látható – az új épületben is várta az óvodába érkezőket.
Az óvoda kezdetektől fogva ökumenikus volt. Nyitottak voltunk más történelmi és nem történelmi egyház tagjainak befogadására is. Az óvoda azonban attól volt evangélikus, hogy az Ágostai Hitvallás alapján működött, ezzel is igazodva az egyházalapító ősök hitéhez.
A célunk ez volt: evangelizálni! Tudjuk, hogy minden egyházi intézmény, így az óvoda is a gyermekeken keresztül az otthonokban fejti ki misszióját. Keresztyén szellemiségünk leginkább abban mutatkozott meg, hogy az óvodapedagógusok is vallották a történelmi egyház tanítását és igyekeztek megfelelni annak.
Az óvodai csoportok együtt ünnepeltek az egyházi és állami ünnepeinken – a gyülekezet bevonásával – Luther-rózsával ellátott kis egyenruháikban. Fokozottan figyeltünk és segítettünk a szociálisan hátrányos helyzetű, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekeken. Az integrált nevelés így óvodai módszertanunk fontos eleme volt.
Ünnepek és hagyományok
Életünk során átéltünk olyan napokat, amelyek különleges eseményeket hordoztak. Minden óvodai ünnepet és köznapi életünket a harangszó tette szebbé és ünnepélyesebbé. A harangok hangja hívja ma is a gyülekezetet, a családokat a templomokba.
A harangok hangja nemcsak hív, de emlékeztet is. Emlékeztet azokra, akiknek köszönhetjük létét: őseinkre, gyülekezetünkre, Tanítóinkra.
Káposzta Lajos esperes szerint: „Az ünnep akkor ünnep, ha ismerjük annak tartalmát.”
Óvodai életünkbe igyekeztünk bevonni a gyülekezetet is, hiszen egy egyházi intézmény életében fontos szerepet játszott e kapcsolat is, mivel lassan egyre több család kapcsolódott az óvodához.
Ünnepi alkalmaink
a gyülekezet előtt, a gyülekezetnek is szóltak, melyeket harangszó kísért, s amelyekre a gyermekek szolgálattal készültek:
Avató – befogadó ünnepség, tanévnyitó – és tanévzáró istentiszteletek, évfordulók, mindenszentek, adventi vasárnapok, vízkereszt, húsvét, országos evangélikus óvodai találkozók, német továbbképzések, országos esperesi és lelkész konferenciák, anyák napja, ballagás. A befogadó ünnepségen útravalóként emléklapokat adtunk át a családoknak.
T
ovábbá: Mikulás-nap, farsang, szülők–nevelők bálja, játszónap, óvodások bent alvása, kirándulások, német nyelvi tábor szervezése óvodás és iskolás gyermekeknek.
A szülők részére szemináriumokat szerveztünk, hitéleti és pedagógia témákat előtérbe helyezve. A hangulatos, zenés óvodaavató kerti party ötletén felbuzdulva pedig minden tavasszal óvodás szülők bálját szerveztünk a városi sportcsarnokban. Ezeken a gyerekek is részt vehettek. A nyitótánc az övék volt, amibe aztán a szülők vidám műsora is betársult. Így bővült a közösségi élet az óvoda körül.
Gyakoriak voltak a kulturális programok: keresztyén bábelőadás, zenés gyermekműsorok, mozi, Ciróka Bábszínház, német vendégek fogadása, városi rendezvényeken való szolgálat. Közreműködtünk az idősek karácsonyán, a nyugdíjas klub rendezvényein, a pedagógus napon és a szüreti fesztiválon.
Publicitás
Számos napi, heti és havi lap jelentetett meg cikket az óvoda mindennapjairól, valamint a televízió is közvetített életképeket interjúval együtt az intézmény életéről.
Ezek: Evangélikus Élet, Pavillon és Kleeblatt c. megyei német nyelvű újság, Vadkerti Újság, Petőfi Népe, Régió Napló, Kistérségi Miújság, MTV–1, Soltvadkerti Kábel TV, Halas TV – Fénysugár c. műsora, Kossuth Rádió.
Az általam, 1996–2020-ig gondosan vezetett óvodatörténeti napló fontos tárgyi emlék lehet az utókor számára, mely az óvodai eseményeket rögzíti, fényképekkel, és az intézményről szóló újságcikkekkel kiegészítve.
Az óvoda prospektusa a város és az országos egyház egyik első, intézményt bemutató nyomtatott népszerűsítő anyagának számított.
A vendégkönyvbe írt bejegyzések pedig az óvodába érkező látogatók benyomásait rögzítik. A bejegyzést tevő díszvendégek és a mindennapi emberek széles köre az itt folyó munka sokszínűségére is rávilágít.
Kultúra- és pályázatok:
Hagyományőrző, kulturális program volt az évről évre megrendezett mesenap az óvoda szervezésében. Ezt először a Millennium évében rendeztük meg, melyet egyben a régió kiemelkedő eseményeként tartottak számon. Éveken át zsűrielnökként végezte értékelő munkáját Sinkovits Marianne – nagy nemzet színészünk, Sinkovits Imre leánya.
A DAL Napja Katona Klárival szintén rangos eseménynek számított az intézmény szervezésében. A zenei felkészítő munkában, a zeneóvoda szervezésében Dr. Fodor Katalin és Dr. Pethő István helyi zenetanárok szerepe volt meghatározó. Óvodai és egyházi ünnepeink elengedhetetlen szereplői pedig a Revival vegyes kar volt.
Egyházi óvodához méltóan, jellemzően stabilitás volt a nevelőközösségben. Jó, nyugodt közösségi légkörben folyt az oktató – nevelő munka. A szakos ellátottság is biztosított volt a testületben, főiskolai végzettséggel és továbbtanulással, továbbképzéssel. Járt nálunk például a jeles színész-pedagógus, Levente Péter is.
Próbáltunk a kiüresedő, értékválsággal küzdő világban egy tartalmas óvodát megvalósítani. A nevelőközösség törekedett arra, hogy a nevelés tradíciókra épüljön. Szép élmények és maradandó emlékek megteremtésére törekedtünk, hiszen az értékben gazdag, jó programok, együttlétek alapozzák meg és fejlesztik tovább a keresztyén szellemiséget, értékrendet, erkölcsiséget.
A „gyermekkert” arculata a német nyelvoktatás mellett sakk, mozgásfejlesztés, logopédia és zeneóvodai foglalkozással bővült.
Ebben is kiváló munkatársak voltak segítségünkre. Mindezekből kitűnik, hogy az intézmény nagy hangsúlyt helyezett a tehetségek felismerésére, kibontakoztatására és gondozására.
Így kaptuk meg 2014-ben a „Regisztrált Tehetségpont” óvodai címet, majd 2014. év végén a „Zöld Óvoda” címet.
Mint az egyik szülői szemináriumon elhangzott: „Néhány száz év múlva nem fog érdekelni senkit, hogy mennyi pénzem volt a bankban, milyen házban éltem, vagy milyen típusú gépkocsit vezettem. De a világ megváltozhat, ha fontos voltam egy gyermek életében.”
A nevelőtestület szeretettel nevelt szeretetre, miközben törekedtünk arra is, hogy gyermekeink sikerén keresztül növeljük az intézmény országos elismertségét és öregbítsük az óvoda hírnevét.
Soltvadkert város és az országos egyház oktatási osztálya mindig is elismerte az óvodánkban folyó szakmai munkát, hiszen számos alkalomra óvodásainkat kérték fel ünnepi szolgálattevőként. Intézményünk referencia óvodaként szolgált az evangélikus egyházi óvodák között.
Számos pedagógusi díjat kaptunk kiemelkedő szakmai munkánk elismeréseként, az alapító-fenntartó esperes pedig állami- és egyházi kitüntetésben részesült.
Eredmények
Nagy a hálaadás jelentősége! Mindig is szerveztünk ilyen alkalmakat a megtett útért… ilyen volt, pl.: 2019. október 6-án ünnepi jubileumi ünnepséget szerveztünk, hogy méltón emlékezzünk meg az alapítókra, akik mertek nagyot álmodni a rendszerváltás hajnalán. Sokan, sokat segítettek… és ezzel a támogatással otthont teremtettek: gyermekeknek, felnőtteknek, családoknak egyaránt. Először 1990-ben egy iskolai tanműhelyből átalakított, majd 2014-ben, a Széchenyi pályázatnak köszönhetően felépült skandináv, minimalista stílusú új épületben.
A Biblia szerint: „Bölcsesség által építtetik a ház, és értelemmel erősíttetik meg. És tudomány által telnek meg a kamarák…” Példabeszédek 24, 3-4
Szívvel hallgattuk a gyermekek ünnepi szolgálatát, de mindenképp megható volt, hogy egykori tanítványaink is jelen voltak az istentiszteleten, akik a „lélek gyümölcseivel” verssel, szóló énekkel és zongorajátékkal köszöntötték a jubiláló óvodát!
Lélekemelő volt az a 30 évvel ezelőtti videofilm bejátszása, mely az óvodaszenteléskor készült. Megszólaltak benne az alapítók, mit jelent számukra ennek az intézménynek a léte… és az áldás, mellyel történelmi útjára indult az óvoda. Az archívumból fotók is előkerültek: olyan gyermekek fotói, akik ma már szülőként hozzák a gyermekkertbe gyermekeiket. Élmény volt!
A múlt, a jelen és a jövő képviselőit köszöntöttük: az óvoda-alapító Káposzta Lajos esperes-lelkészt, és aki minderre áldását adta, Harmati Béla püspököt, távollétükben. Az ünnepségsorozatnak része volt az is, amikor hajdani óvodásaink immár felnőttként emlékeztek vissza az itt töltött boldog évekre.
Emlékezzünk vissza erre az ünnepségre! Mint elhangzott, „A harminc év alatt az országot is építettük! Közben figyelemre és fegyelemre szoktattunk, közösségi érzést fejlesztettünk, testi-lelki diszpozíción javítottunk, német nyelvet oktattunk játékosan, zenei nevelést gyakoroltunk, ezzel is megadva a műveltség alapját. Szeretetet osztottunk, és ügyeltünk rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőlünk, mint ahogyan jött. Isten jóságának élő kifejeződése lettünk.”
Kondor Péter püspök igehirdetői szolgálata után a templom előtt 30 galambot röptettünk a magasba, majd az udvaron faültetéssel folytattuk az ünnepi programot. A gyermekek emlékező köveket helyeztek a fenyőfa alá, majd ajándékként óvodai logós kitűzőket, zászlókat és tulipán hagymákat vihettek haza ajándékként.
Ez utóbbit a „Zöld Óvodai” címhez méltó módon, lufi helyett kapták meg a gyermekek, akik otthonaikban elültethetik, ápolhatják, hogy mielőbb virág nyíljék belőle. Ezzel is szimbolizálva a növekedést. A nevelő- és a szülői közösség segítségével valósult meg számtalan szervezési feladat, mely eredményessé tette a jubileumi ünnepséget.
Végezetül
Városi szinten 2019-2020-as évekre a gyermekek születési aránya jelentősen csökkent, így ezzel megegyező arányban az intézményi beíratások száma is – értelemszerűen. Ennek legfőbb oka: hogy sok diák egyetemi tanulmányai elvégzése után már nem tért vissza szülővárosába, mert nem adottak a feltételek a munkahelyen való elhelyezkedésre, ezáltal a kisváros adta lehetőségek számukra kevésnek bizonyultak a megélhetésre.
Városi anyakönyvi adatok
Forrás: Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere beszámolója a közmeghallgatáson a 2015-2019-es évekről
|
|
2015 |
2016 |
2017 |
2018 |
2019 |
Házasságot kötött |
40 |
32 |
54 |
38 |
33 pár |
Született |
58 |
68 |
60 |
61 |
45 gyermek |
Elhalálozott |
92 |
93 |
98 |
88 |
71 fő |
Honosítottak száma |
10 |
26 |
2 |
19 |
14 fő |
A város lakossága |
7625 |
7599 |
7543 |
7525 |
7452 fő |
Ennek ellenére elmondható, (és az elért eredményekkel is alátámasztható), hogy ez az időszak az Evangélikus Egyházi Óvoda életében a legtartalmasabb és sikerekben gazdag periódus volt, amire valamennyi munkatársammal büszkén és megannyi érzelemmel eltelve tekintünk vissza. A legnehezebb számomra talán a felismerés, hogy mindannyiunk szolgálati ideje egyszer lejár és onnantól mások írják tovább az óvoda történetét, történelmét. Ugyanakkor arra az Isteni örök igazságra is érdemes rávilágítanunk, hogy minden sikertörténet egyszer lezárul, és sajnos az is része az igazságnak, hogy amíg az egyik generáció építkezik, addig a másik rombol. Éppen ezért legfőbb útravaló és üzenet, mely minden generáció számára egy életre meghatározónak kellene lennie, így szól: ha van bennünk Isten tisztelet, akkor van bennünk Ember tisztelet!
Epilógus
Minden embernek küldetése van ezen a világon. Feladata, megbízatása, hogy a teremtett világot felelősen gondozza. Nagy ajándék, ha az ember hálaadással tud visszagondolni életének és szolgálatának elmúlt évtizedeire. Ezeknek az évtizedeknek üzenete van számunkra és a minket követők számára. Olyan üzenetek, amelyekből élünk, s amelyet félig tudatosan, félig ösztönösen adunk át a következő generációknak.
Ez a múlt tisztelete, melyet oly sokan elfelejtenek, és elfelejtettek… Hiszen sokak három évtizedes elvégzett munkája és szolgálata nem feledhető. Mint ahogyan az sem feledhető, hogy hány apróság indult útnak ebből az óvodából… s akiknek jó Tanítói lehettünk, s akik jó Tanítványaink voltak. Akikre büszkék lehetünk, akikről nem kell majd méltatást írnunk, mert nevüket kitörölhetetlenül őrzik a tablóképek és a szíveink. Megtiszteltetés és rang volt munkatársként szolgálni azokkal az emberekkel, akiknek szavain keresztül tanításaik európai színvonalon hangoztak el.
Mi csak reméljük, hogy tanítványaink sosem felejtik el azt a szellemiséget, azt az oktatást és kultúrát, amely 1990-ben a soltvadkerti evangélikus templomból és óvodából indult el…
Mindig emlékeznünk kell a sokak által nagyra becsült óvodaalapító esperes-lelkész akkori útnak indító és reménykeltő szavaira: „ …és adja az Úristen, hogy nyugodjék rajtunk Isten áldása, hogy még hosszú, Istentől akart ideig legyünk áldás Soltvadkertnek, a következő generációnak, a szülői házaknak, hogy a soltvadkerti evangélikusságnak az Óvoda is a temploma legyen.”
Lakatosné Hachbold Éva
Frittmann Istvánné: Gondolatok az utókor számára
“Márti óvó néni”, ahogyan sok évvel ezelőtt szólítottak a gyerekek és a szülők. Pontosan 46 év telt el azóta, mióta erre a pályára léptem.
Életem egyik, meghatározó és egyben legjobb döntése volt. A gyermekek szeretete, a róluk való gondoskodás mindig is része volt az életemnek, talán mert és ugyanezt nem tapasztalhattam meg gyermekkoromban. Mégis erőt éreztem magamban, amit akkor még nem tudtam megfogalmazni. Később vált bennem egyértelművé, hogy Isten végig velem volt, és van a mai napig! Terve volt velem, emberré faragott. Segített akkor is, amikor elvégeztem a főiskolát, ami számomra is nagy csoda volt, mert nem voltam kiváló tanuló. Amire viszont készültem, hogy óvónő lehessek, gyermekeket taníthassak, a legnagyobb vágyam volt. Éreztem, hogy sokat tudok tenni értük, ha dolgozhatok velük. Abban az időben sok nehéz sorsú család gyermeke járt az óvodába, köztük állami gondozott gyermekek is.
Különös szeretet és ragaszkodás áradt ezekből a gyerekekből.
Igyekeztem, igyekeztünk Schiszler Ágnes kolléganőmmel (én választottam páromnak), minél több játékos foglalkozást szeretetteljes nevelést adni ezeknek a gyerekeknek.
Az évek teltek, idővel mindketten férjhez mentünk, családunk lett. Mikor ismét visszatértem az óvónői pályámra, a Venyige állami óvodában dolgoztam.
Az 1990-es év egy különleges év volt. Isten folytatta munkáját. Az óvodában már készülődtünk az évzáró műsorára, mikor egy délelőtt bekopogott a csoportszobába Káposzta Lajos esperes-lelkész. Őt már Soltvadkertre költözésem óta nagyon tiszteltem, és mindig szívesen hallgattam az igét, amit hirdetett. Nagyra becsültem a prédikációk üzenetét, melyek hétről hétre végig kísértek.
Az állami óvodában nem beszélhettem Isten csodáiról, de nagyon vágytam rá, hogy egyszer ez így legyen. Megtörtént! Esperes úr belépett a csoportszobámba, és üdvözölt. Kicsit megilletődve álltam, vajon mit szeretne? – gondoltam. „Tudod eldöntöttem, hogy alapítunk egy evangélikus egyházi óvodát, amelyben német nyelvet is tanulnak a gyerekek. 2 csoporttal, mert ennyi helyünk van az épületben. 2 óvónővel. Az egyik óvónő te lennél!” Álltam meglepetten… ÉN?
“A másik Köhlerné Schiszler Ági, ő tanítaná a német nyelvet. Téged választott”. Elmosolyodtam: Isten mindig tudja mit miért tesz és nincsenek véletlenek, hogy éppen ő lett a munkatársam. „Elvállalod?” Jött a kérdés! Fejemben egy pillanat alatt, mint egy film lezajlott, ilyen csodát, hogy én egyházi óvodában dolgozzam? Nagy megtiszteltetés volt ez nekem, örömmel válaszoltam, hogy igen! Hálás szívvel mondok köszönetet Istennek azóta is, hogy engem ilyen csodában részesített. Örömmel gondolok vissza a megvalósításra, minden örömére és fáradtságára, az 56 kisgyerekre, és szüleire, nagyszülőkre. Akiknek ugyan úgy ragyogott az avató napján a szeme, mint a kis óvodásoknak.
Sokszor felidézem, amikor a csoportszobák, a folyosó és a mosdók fehér falait mese jelenetek festésével saját kezűleg díszítettem. Ági közben a Németországból kapott játékokat szortírozta, a mesterek dolgoztak, fúrtak, faragtak, a szülők pedig takarítottak. A csoportszobák falai és mennyezete is a régi időkből származott, ezért a mennyezetre halászhálót rögzítettünk, kicsit jelképesen a bibliai történetre utalva, és eltakarva az egyenetlenséget. A hálót Káposzta Lajos esperes szerezte a dunai hajósoktól. Az ablakok függönyeit, a terítőket nagytiszteletű asszony, Icuka segítségével Budapestről, az iparművészeti gyárból hoztuk, ahol örömünkre textilbábokat is tudtunk vásárolni. Lázas készülődés volt, hogy minden elkészüljön az avatás napjára, 1990. szeptember 30-ra.
Isten átölelte ezt a kis közösséget és tette összetartó családdá!
Sok év telt el az alapítás óta, mégis olyan elevenen él minden pillanata bennem, mert nem minden napi esemény volt. A semmiből óvoda készült 1990-ben két hónap, augusztus és szeptember leforgása alatt.
Néhány évig vezethettem az intézményt. 2004-ben visszamentem délutános óvónőnek, hogy segítsem kidolgozni a napközis kuckót. Taníthattam imádkozni, gondolkodni, rajzolni, énekelni, számolni, sokat játszani, egymást megbecsülni és szeretni. Hálás vagyok, hogy az életem része lehetett.
„Icuka kedves mondata itt cseng a fülemben: „úgy fogjátok érezni magatokat, mintha a sajátotok lenne”. Így lett, valóban magunkénak éreztük!
Istennek legyen hála ezért az ajándékért!
“Csodatörténet”
Káposzta Lajos nyugalmazott evangélikus esperes-lelkész gondolatai
Mintegy száz éve annak, hogy a visszapillantó tükör szabadalmának bejegyzése megtörtént. Erre nem gondolunk, pedig a mai közlekedés enélkül lehetetlenné válnék.
Mai világunkban, amikor az emberek csak a mával, a közeli holnappal, s főként a maguk kisebb-nagyobb gondjaival vannak elfoglalva, sokszor még arra sem jut idejük, hogy fejet hajtsanak egykori óvónőik, tanítóik, tanáraik, mestereik előtt, vagy tisztelettel emlékezzenek rájuk. Pedig az emlékezés, a visszaemlékezés velejárója életünknek. A múlt tükrében érzékeljük jelenünket, s aki ezt nem értékeli, annak nincs hosszú útja a jövőbe. Érdemes ezért megállni egy ünnepi percre, értékelni a múltat, számba venni az eseményeket és az eredményeket.
Soltvadkert kisváros, ennek megvan az előnye és a hátránya egyaránt. Mindenki többet tud a másikról, mint az illető saját magáról. Ezért az óvoda saját titkom volt és maradt, pedig már 1988-ban elindult bennem ennek terve. Azzal a felelősséggel „indítottam” mindent, hogy az óvoda és Soltvadkert jövője összefügg.
Azt is tudtam, hogy lesznek „ellendrukkerek”. Ezt bizonyítja több váratlan „humorosnak” szánt megjegyzés, pontosabban „tűmondat”, amikor Németországból egy hónapos távollét után az alig köszönő csak ennyit jegyzett meg – „aztán kipihente magát?” Pedig egy hónapon át hittant tartottam egy gimnáziumban – természetesen – német nyelven, óvodákat látogattam, valamint azok szabályrendeletét tanulmányoztam. Szemügyre vettem a berendezést, a játékokat, a könyveket. Már ott eldöntöttem, hogy egységes ruhát öltenek a gyerekeink, az óvoda nem a divatbemutató helye, és az ünnepeink sem adnak erre lehetőséget.
Közben megérkezett a rendszerváltás és intéztük a templomkertben álló, volt evangélikus iskolaépület visszaigénylését óvoda céljára. A tanácselnöknek elküldött presbiteri szándéknyilatkozat szerint a nyitás időpontja 1990. szeptember 1.
Ekkor a két teremben asztalos műhely működött. Az épület állapotáról csak annyit, hogy negyven év alatt akkor szellőztettek, amikor valaki nyitva felejtette az ajtót. Polgár Rózsa, Harmati Béla püspök Kossuth-díjas felesége, nem rejtette véka alá véleményét róla. Amikor meglátta az épületet, és megérezte a zárt helység dohos szagát, csak annyit kérdezett tőlem, Lajos: „ki hiszi ezt el, hogy itt óvodát lehet létesíteni?” — „Én, és ez most elég!” – válaszoltam.
Pörögtek az események. A Nagyközségi Tanács jegyzőkönyvi határozata szerint hozzájárul az óvoda létesítéséhez. Az iskola igazgatóhelyettese hivatalosan Átadás-átvétel kézzel írt okmányon rögzíti az épület kulcsának átadását, ill. a lelkész annak átvételét.
Ezután jelenti be a gyülekezet felügyelője „az óvoda építési munkáinak megkezdését.”
A németországi szolgálati megbeszélésen a német nyelv tanítása is előkerült. Már ők is jelezték, hogy egy esetleges vendég óvónőnek beszámítana a nyugdíjába a magyarországi gyakornoki idő. Ez azt jelentette, hogy az óvónőképző után kezdő óvónőt kapunk. Ez így is történt. Természetesen ennek is volt kritikusa, ellenvéleményezője.
„Németesíteni akarjuk a német hátterű Soltvadkertet” – fújta az ellenszél. Bár megtanultuk volna korábban azt, amit akkor nyújtott a történelmi kor, s eredetiben olvashattuk volna később Bulgakovot, vagy a többi orosz irodalmi nagyságokat…
Mindig lesz arra valaki, aki kész arra, hogy ellenszelet fújjon. Jó lenne már végre egyszer nem tüdőből beszélni, hanem fejből, a bölcsesség központjából. El kellene gondolkodni azon, hogy a bibliai Salamon király miért kért Istentől bölcsességet és nem valami mást.
A másik nagy gond a pénz volt. Már mint hogy ki állja a kiadásokat? Ez az idő volt a szövetkezeti melléküzemágak alakításának ideje. A műanyagüzemtől, a benzinkúttól, a MEDIKOR-tól senki nem féltette a szőlőjét. Azaz, hogy lesz-e, aki horolni vagy szüretelni fog. Aztán feltettem a kérdést: és a szellemi tőke?
A rendszerváltás itt is hozta a hordalékát: a kishitűség és a fontoskodók egyaránt megjelentek az egyházban és itt, a gyülekezetben is. Több alkalommal hangsúlyoztam, hogy a gyülekezet nemcsak fenntartója, hanem gazdája, fejlesztője, sőt az óvodán keresztül az evangélium hirdetője, bizonyságtevője kell, hogy legyen, az abban dolgozókkal együtt.
Óvodánk életében azóta egy emberöltőnyi idő telt el. Az első 56 kis óvodásból azóta alkotó felnőtt lett, sőt szülő.
Szülőnek lenni mindig felelősség. A szülők voltak azok, akik az elhanyagolt, egykori egyházi épületből csodát műveltek, és a politikai változás pillanatában az első egyházi óvodát elindították. Három hónap alatt 20 bordásfallal ellátott tornateremmel, modern épületben fogadták a jelentkezőket.
Ennek megvolt a kihatása: megmozgatta a soltvadkerti állami óvodákat is. Jót tett e példa arra is, hogy lépni kell, fejleszteni kell ott is, azokban is.
A csodák sorozata követte egymást a németországi tanulmányúttól az oktatási, sportminiszter segítőkészségén át, Dr. Alexander Arnot, a budapesti német nagykövet ünnepi nyitó istentiszteleten elmondott támogatásáig: „Hálásan köszönöm a meghívást, hogy ilyen szép templomban két nyelvű alkalmon vehettem részt. Nagy dolog, hogy Közép-Európában ilyen létesítményt nyithatunk, amelyet az országban bekövetkezett változásoknak is köszönhetünk.” Két nyelven köszönet hangzott el a kétkezi munkások, a szakemberek, a hivatalok egyértelmű pozitív támogatásáért, magas minőségű szinten elvégzett munkájáért.
A csodák sora méltóképpen zárult Berlinben, a Dom-templomban, ahol a gyülekezet felügyelője ugyanaz az Alexander Arnot volt. Tapsvihar kíséretében mondhattam köszönetet neki, a korábbi nagykövetnek nálunk tett szolgálatáért.
Zárszó helyett csak ennyit: 2024-ben a meteorológia a Duna-Tisza közén nem sok jót prófétál és elsivatagosodást regél. Tudom, hogy a sivatagi vihar csak a port és a homokot hordja el, de amit az örök üzenetre építettünk, az túlél minket.
Káposzta Lajos nyugd. soltvadkerti esperes-lelkész, püspökhelyetes
A tanulmányt összeállította:
Lakatosné Hachbold Éva – a soltvadkerti Evangélikus Óvoda volt vezetője, jelenleg a kecskeméti Károli Gáspár Református Egyetem Kaszap Utcai Református Óvoda igazgató helyettese
Soltvadkert, 2024. szeptember 04.
Felhasznált irodalom:
Gemeindebote — Bodelshausen, Soltvadkert testvértelepülésének havilapja, benne több beszámolóval a közös eseményekről.
Lakatosné Hachbold Éva: Isten bölcsőjében 1990-2010. Soltvadkert 2010.
Lakatosné Hachbold Éva: Óvodatörténeti napló 1996–2020 (a szerző saját tulajdona)
Starkné Koltai Margit – ifj. Káposzta Lajos: Házi olvasmányok a soltvadkerti evangélikusság történetéből. Soltvadkert, 1997
Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség levéltári anyaga
Temerini Ferenc polgármesteri beszámolója a közmeghallgatáson — 2020 december
Vadkerti Újság – a község majd város önkormányzatának havilapja: Evangélikus témájú cikkek 1990-től
Fényképek: Bakcsyné Béres Mária, Bíró Róbert, Daróczi Csaba, Evangélikus Óvoda archiv, Kévés Andrea, Kévés Andor, ifj. Káposzta Lajos, Kovács Gyula
Támogatók: Emlékőrzők Egyesülete; Soltvadkerti Kultúrbarátok Köre Egyesület
