Minden vasárnap ott ül az oszlop mellett a 9 órás istentiszteleten. Ő az első az érkezők között. Így nőtt fel, ezt a szlovák kegyességet hozta magával a kiskőrösi evangélikus gyülekezetből. Hogy miként került a „tót” Litauszki Zsuzsanna a szomszédos „sváb” Soltvadkertre akkor, amikor ez nem is volt annyira természetes? És milyen is volt a két világháború közötti falusi élet? Erről meséljen maga a születésnapos!
— Négyen voltunk testvérek, én voltam a legidősebb. Lány létemre sok minden olyat el kellett végeznem a háznál, ami férfimunka volt. Lovakkal bántam, dolgoztam a földeken. Kilenc évesen megtanultam kerékpározni, és bejártam a falut. Ez akkoriban nem volt divat, csóválták is a fejüket az öregasszonyok. De aztán amikor 15 évesen elmentem apámmal Pécsre biciklivel, meglátogatni, a katonáskodó nagybátyámat, akkor sokan büszkék voltak rám
Milyen volt a családi fegyelem? Mennyire fogták keményen a „nagylányt”?
— Naplementére a kapun belül kellett lennünk. Amikor az egyik udvarlóm hazakísért és még beszélgetni akartunk az utcán, apám kiküldte a húgomat, hogy elég most már ebből a fiúból, irány befelé!
Hogyan ismerte meg a férjét, a soltvadkerti Győri Pétert?
— Levente versenyt rendeztek Kiskőrösön ősszel, mi meg arra sétáltunk a többi lánnyal. Ezután táncmulatság következett. Először egy kőrösi legény kért fel, de másodikra már a leendő urammal táncoltam. Nem is halogattuk az esküvőt: 1939 december 2-án adott össze minket Dedinszky Gyula lelkész a kiskőrösi evangélikus templomban. Ezután Csáborra kerültem, az uram családjához. Anyósomékkal jól elvoltam a tanyán. Dolgozni kellett: föld, szőlő, szántó, lovak, tehenek, tyúkok… Nem unatkoztunk. Aztán 1942-ben beköltöztünk a faluba és születtek a gyerekek.
Nem volt gond a kiskőrösi lánnyal Soltvadkerten?
— Két héttel az esküvő előtt mondta az uram, hogy tegyem le a sokszoknyás kőrösi ruhát. Itt más viselet járja: szűkebb szoknya és kötő. Úgyhogy átöltöztem. De azért amikor bejöttek az oroszok, 1944 őszén, akkor jól jött, hogy tudtam velük beszélni, mert odahaza még jobban a tót szó járta a magyar mellett. Aztán megléptem az oroszoktól, mert látták, hogy értem a szót és danoltatni akartak. Meg még ugyan mit…
Mire emlékszik szívesen a felnőttkorából?
— Mindig megtaláltam a munkát és a jókedvet! Korán kelő vagyok: mire a szomszédok felébredtek, én már rendet csaptam az udvaron, utcán. Volt, hogy a kiskőrösi rokonokat is végiglátogattam addig biciklin. Ahol kértek, segítettem is: lakodalmakra kalácsot sütöttem, vagy éppen a konyhán dolgoztam 80-as évek elején a fóti kántorképző tanfolyamon — amikor ti voltatok ott a tanulók!
És 90 évesen hogyan telnek a napjai?
— 18 éve özvegy vagyok, és most már a gyerekeimnél lakom. Mindhárom szívesen fogad, de ugyanígy az 5 unokám és a 8 dédunokám is. Biciklire már egy ideje nem ülök. El vagyok tiltva. De még segítek a ház körüli munkákban, ahol tudok, beszélgetünk és vasárnaponként elvisznek a templomba. Mert nekem ott a helyem.
Lejegyezte: ifj. Káposzta Lajos
2010